Ueda pov:
Kaoru távozása után kicsit
furcsán érzem magam. Enyém az egész lakás. Furcsa megint egyedül lenni mégis
ott van a tudat, hogy a lakás tulaja vagy mondjam már lakótársnak? Mindegy
szóval Kaoru nemsokára haza jön. Az egész lakásban összesen egy virág van, amit
még az ex barátnőjétől kapott. Csak azt kötötte ki, hogy éljen még az általa
gaznak nevezett növény.
Azt hiszem kicsit otthonosabbá
kell tennem. Mielőtt bármi baj lenne kulcsra zárom Kaoru hálószobájának ajtaját
és dolgozószobáját is. Aztán beengedem Kazuyát.
-Szép helyen laksz most, csak
kicsit mintha olyan…
-Személytelen lenne, igen –
bólogatok megértően – Szeretnék pár tanácsot kérni. A lakótársam vagy inkább fő
bérlőm egy megrögzött agglegény és gitározik. Szerinted hogyan lehetne fel
dobni az otthonát? Persze úgy hogy én se meneküljek ki innen azonnal?
-Nehéz ügy de talán nézzük át
ezeket előbb. – azzal a sarokba állított kanapéra telepszünk, és szétteríti az
itt árválkodó dohányzó asztalon a lakberendezési újságokat. Nem mondom nem élek
rosszul, de a legtöbb bútor, amit mutat inkább felejtős, vagy az ára vagy a
kinézete miatt, mert például nem tudok el képzelni egy lila állólámpát ide a
sarokba, ahogy világit Kaorunak.
Végül alig két hét egy kis
utána rohangálás után már én is vidámabban térek haza. Egy kis szőnyeg itt egy
kis virág ott egy kép a falon máris békésebb az élet. Persze a kanapé mögötti
falon lógó képeket nem bántom.
Végül nekünk is becsúszik egy
rövidebb koncert sorozat.
Utálok táncolni ez tény és
sok rajongó meg is van rajta botránkozva mégis szeretem a zenét és szeretek
énekelni. A dalokkal átadni olyan dolgokat, amit érzek tapasztaltam.
Persze megint telt ház és
megint siker. Még Jin nélkül is szeretnek minket.
Otthon béke fogad és olyan jó
úgy végig járni a szobákat hogy minden otthonos. Kaoru nem rég hívott és
nemsokára belépnek Japán területére azt nem tudja mikor ér haza de majd jön.
Végig járom a lakást kinyitom az eddig bezárt szobáit és mivel áporodott a
levegője és a por is rendesen megülte úgy döntök nem szívatom meg inkább
kitakarítok itt is. Lehet nem fog örülni neki, de azt hiszem friss ágyneműt is
kap. Meg egy kis párologtatót is a fűtőtestre. Kitárom az ablakokat és
beáramlik a friss levegő. Mintha évszázados por lepne mindent. Feldúlom a
szobát majd mindent vissza rakok a helyére. Majd némi hezitálás után
felakasztom a feltöltött párologtatót. Végül még egy ajándék doboz az éjjeli
szekrényére.
Még kinyalom a lakást,
készítek vacsorát. Fáradtan rogyok le a kanapéra, még van annyi erőm, hogy az
oda készített szatyorból előhúzzam az új takarót. Fejem alá gyömöszölöm és már
alszok.
Kulcszörgésre ébredek, nyílik
az ajtó, megérkezik egy nagyon fáradt sok csomagos Kaoru.
-Üdv itthon – mosolyodom el.
Fel néz és mintha kihúztak volna belőle egy dugót látom ahogy le ereszt. – Éhes
vagy? – érdeklődöm, bólint. Be cuccol én addig melegedni hagyom a vacsorának
valót.
-A mosógép üres?
-Persze hagyd csak ott a szennyest,
majd szétválogatom – rendelkezem a koszos ruha felett, és terítek.
Asztalhoz ülünk és
vacsorázunk, közben mesél, hogy mi minden történt vele, persze azokat a
részleteket, amit telefonban nem említett meg. Élvezettel hallgatom. Sokat
nevetek az apró problémákon és így visszagondolva ő is meg mosolyogja a dolgot.
-Akkor most térjünk rá az
üzleti részére a dolgoknak – teszi le az evőpálcikákat. Kezdek félni –
Szeretném ha maradnál – döbbenten guvadnak ki a szemeim.
Nem mondom el játszottam a
gondolattal, mi lenne ha maradhatnék és nem csak pár hónapig. Nincs kötöttség
bárhova el mászkálhatok, mégis van egy olyan érzésem valakinek fontos vagyok.
Valakiről lenne lehetőségem gondoskodni. Nagyon jó lenne.
Kaoru pov:
A turné hatalmas siker,
fellépést fellépés követ. Két, legjobb esetben három naponta koncertezünk. Ha
van kis szabadidőm, felhívom Uedát, hogy mi van otthon. Pár dologról az
engedélyemet kéri, amit meg is kap. Mindegy mit csinál, csak legyen lakás,
ahova hazamehetek.
Lassan a végéhez közeledik a
turné. Fél éve vagyunk úton. Hosszú idő, de sokkal többnek tűnt. Hulla fáradtan
érkezem haza. Az időeltolódás kikészít.
Kissé félve lépek be a
lakásba, de meglepetésemre, minden a helyén van. Mégis, valami megváltozott.
Olyan mintha egy otthon, nem csupán egy lakás, ahova eddig jártam. Mázsás
súlyoktól szabadulok meg. Végre hazaértem. Nem is akarok ennél többet. Nem csak
a hazaérkezés tölt el jó érzéssel, hanem az is, hogy nem vagyok egyedül. Itt
van Tatsuya. Az emlegetett szamár épp felpattan kanapéról, bár tuti hogy
elaludt, mert az arcán látszanak a gyűrődések. A szobámba érve megtorpanok.
Végig nézek a helyiségen, új ágynemű, tisztaság és egy kis dobozka fogad az
éjjeliszekrényen. Lerogyok az ágyra és megnézem az ajándékot. Egy gitár formájú
kulcstartó. Aranyos. Szennyesbe dobálom a cuccaimat, ahogy a megrendelő
óhajtja. Mire mindent kiveszek a táskámból, újra elfáradok. Kimegyek a
konyhába, kész a meleg vacsora vár a terítet asztalon. Elmesélem az érdekesebb
eseményeket. Párszor azt hittem, agyvérzést kapok, most már csak nevetek a
dolgokon. De így szép az élet. Ha minden tökéletesen ment volna, az szinte már
túl egyszerű és unalmas lett volna. Csak evés után hozakodok elő a nagy
ötletemmel, ami már jó ideje foglalkoztat.
-Akkor most térjünk rá az üzleti
részére a dolgoknak. – hozakodok elő a nagy ötlettel. - Szeretném ha maradnál.
Kerek szemmel bámul rám. Kell
neki pár perc, míg felfogja, mit akarok. Próbálja megemészteni a hallottakat.
Szeretném, ha itt maradna. Jóra való srác és meg is kedveltem az utóbbi időben.
Úgy érzem, mindkettőnknek szüksége van valakire, akiről gondoskodhat. Szerintem
tökéletes betöltjük egymás életében ezt a szerepet. Mikor már azt hiszem nem
válaszol, mégis megteszi.
- Ha megengeded, szívesen
maradnék.
Ueda pov:
Azt hiszem le vonhatom a
következtetést. Tényleg ne a külső alapján ítélj meg senkit. Niikura Kaoru
ugyan marcona ember. Mégis vajból van a szíve. Nem tudom milyenek a barátai,
azt se tudom milyen bandában játszik, jó ez erős, mert hallottam milyen zenét
alkot. Mégis úgy vagyok vele, nekem ez nem számit, az embert kedveltem meg, nem
egy a rajongók számára alkotott valakit.
Vége?
Na persze mert úgy ismer
minket a világ, hogy ilyen rövid történetet tudunk írni XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése