Se veled se nélküled 6. fejezet

Kamijo pov:

Mit ne mondjak, szép kis vihar van. Remélem Reita nem indult el, mert ilyen időben csoda, ha átlát a szélvédőn. Csak áramszünet ne legyen, mert agyfaszt kapok. Napok óta nem ettem rendes házi kosztot, ha törik, ha szakad, ma akkor is azt eszek, ebből nem engedek!

Szinte végszóra kopognak. Van egy tippem ki az. Ha ez a hülye tényleg itt van, akkor én agyon csapom. Ez nem gondolkodik? Ilyen viharban útnak indulni…

- Végre – morog, mikor kinyitom az ajtót és bejön.

- Nem vagy normális, mondták már?

- Mert? – veszi le vizes cipőjét.

- Hagyjuk, menj tusolni, nehogy megfázz – intek a fürdő felé.

Míg vizes lábnyomokat hagyva maga után elindul az említett hely felé, viszek neki egy törülközőt. Próbálja palástolni, de teljesen átfagyott. Sietek vissza a konyhába, nehogy szenet kelljen enni. Az nem lenne valami jó. Lassan kész vagyok, és Rei is most zárja el a csapot. Lépteiből hallom, hogy megáll a konyhaajtóban.

- A szobámban, a szekrényből keress magadnak ruhát – mondom oda se fordulva.

- Oké.

Remek, végre kész a tészta és párolt zöldség a hússal együtt, már csak meg kell várni, míg kihűl. Alig zárom el a gázt, úgy becsapódik a bejárati ajtó, hogy ugrom egy hatalmasat.

- Mi a fasz? – nézek körbe.

Kimegyek a konyhából és az ajtónál nincs Reita cipője. Mi van ezzel? Ugye nem így akar elmenni? Mi a fene baja van? Ácsorgás helyett beleugrom a cipőmbe és utána sietek. Szerencsére a vízfoltok elárulják merre ment, de van egy tippem. Úgy rohanok le a lépcsőn, hogy majdnem leesek, de nem érdekel. Még be se csukódik mögötte a lépcsőház kapuja, mikor kilököm azt. Épp el tudom kapni a karját, mielőtt befordulna a sarkon.

- Hé, mi van? – kérdezem.

Ahogy felém fordul, arcára van írva a válasz, de nem szól.

- Gyere – rángatom vissza, de megmakacsolja magát.

- Nem – morogja alig hallhatóan.

- Egy faszt nem – és akkorát rántok rajta, hogy végre megmozdul.

Próbál ellenkezni, de nem bír, így sikerül visszatuszkolnom az épületbe. Nem törődök az ellenkezésével, belököm a liftbe és megnyomom az emeletem gombját. Egész testében remeg, a fogai összekoccannak.

- Ha meg mersz fázni, nemcsak Ruki, de én is kinyírlak – mordulok rá.

Hogy lehet ekkora hülye? Mi lelte?

- Na persze – motyog.

- Mi?

Horkan és tüntetően elfordul. Én agyonütöm, komolyan mondom. Mint egy óvodás. Végre megérkezünk. Végre nem kell taszigálni, hajlandó végre a saját lábán menni, de gyilkos pillantásokkal mered rám. Nem tudok kiigazodni rajta.

- Elárulnád mi bajod? – kérdem, mikor bemegyünk a lakásomba, amit a nagy sietségben nyitva hagytam.

Megint megkukul és elindul a szobám felé. Most már tényleg kíváncsi vagyok mire fel ez a hiszti. Még hogy a macsók soha nem panaszkodnak. Ez igaz, mert nem panaszkodnak, hanem hisztiznek. És amivel felülmúlják a hisztis picsákat azaz, hogy mindezt egy szó nélkül teszik. Megint válogatni kezd, egy törülközőt szedek elő és minden szó nélkül hozzá lépek és szőke haját kezdem dörgölni.

- Egyedül is megy – mordul fel.

- Legalább megszólalsz. Kíváncsi vagyok, meddig akarsz Csendkirályt játszani – azzal ott hagyom.

A fürdőben megszárítkozom és egy melegítőgatyában kiteregetem vizes holmim. Visszaérve a szobámba Rei immár felöltözve ácsorog még mindig a szekrény előtt. Mi olyan érdekes ott? Oké, van pár ruhám, de azért annyi nincs, hogy világszenzáció legyen.

- Miért vannak itt Ruki ruhái? – vesz ki egy pólót.

Ahogy rám néz… nagyon el van keseredve és kétségbe van esve.

- Mi? – lépek mellé.

Benézek a ruhák közé és milyen igaza van a basszerosnak. Tényleg itt van pár póló, nadrág. Hirtelen leguggolok és a fehérneműs fiókot kihúzva, találok párat, ami nem az enyém. Szégyenemben azt várom, hogy mikor süllyedek már el.

- Te most szórakozol? – mordul elég mérgesen.

- Nem értelek.

- Te most szórakozol velem? – szótagolja.

- Miért szórakoznék?

- Unalomból? Szoktál panaszkodni, hogy mennyire unatkozol! Te se vagy jobb, mint azok a ribancok, akik csak kihasználnak másokat – mély keserűség cseng a hangjában és még valami, amit nem tudok behatárolni.

Nem válaszolok, inkább azon gondolkodom, hogy mit akar ezzel. Fáj amit mond, az kétségtelen, de.. hát persze! Sejtem mi sántít.

- Velem jössz – rángatom ki a nappaliba.

Az ilyesmit nem a hálóban kell megbeszélni. Ő a fotelba telepedig, én a kanapét foglalom be. Mindketten cigire gyújtunk. Ahogy nézem duzzogó-mérgelődő arcát, tekintetem átsiklik a szemére, ami bánatot és csalódottságot türköz. Mi baja azzal, hogy itt van a chibi pár ruhája? Már nem is tudom, mikor láttam rajta ezeket a ruhákat. Azt se igazán tudom, hogy mikor öltözött át nálam utoljára. El is felejtettem, hogy van nálam cucca, ezzel ő is nyílván így van. Ha nem ez lenne, már vagy átjött volna értük, vagy felhívott volna, hogy vigyem el neki. Az ember csak akkor csap ilyen cirkuszt, ha…. féltékeny. Szinte látom, ahogy a villanykörte felcsapolódik a fejem felett és elmosolyodom.

- Mi olyan rohadt vicces? – mordul fel.

- Mond csak, nem vagy te esetleg féltékeny? – mosolygom ravaszul.

- Még hogy én? Te észnél vagy? Miért lennék? – tiltakozik hevesen – Esetleg Rukinak nem akartad visszaadni a ruháit, ha már együtt van Ponnal?

- Ha nem tűnt volna fel, te észlény, azt se tudtam, hogy van itt ruhája. Tudod milyen a zenész élete: aludni jár haza.

- Nekem mondod? Három napja csak 1-2 órát alszom. Éljen Ruki és a túlpörgöttsége! – gúnyolódik.

- Nem kell bemutatni Rukit, tudom milyen.

Amint ezt kimondom, valami megint megcsillan a szemében, és megint begubúzik, és megint Csendkirályt játszik.

- Eszem megáll – morgok és kimegyek a konyhába.

A kaja még forró, így inkább a hűtőből kiveszek két sört és visszamegyek a duzzógó basszistához. Leteszem elé az egyiket, a másikat kinyitom és beleiszom.

- Elmondanád, mi bajod van? Nem értem miért zavar téged, hogy itt van Ruki pár holmija.

- Ő Hiritoval jár, nem veled! Szerinted mit fog érezni Ruki és Pon ha kiderül, hogy itt kavartok, ennyire nem érdekelnek a chibi érzései?

- Félre érted a dolgokat.

- Tényleg? Nekem nagyon nem úgy tűnik.

- Szerinted milyen a kapcsolatom Rukival?

- Hülyének nézel, a francba is? A vak is látja, hogy veled kavar, miközben Ponnal van!

- Nincs igazad.

- Tényleg?! Akkor világosíts fel, mert nem értem.

- Rukival többször megismételt egyéjszakás kalandjaink vannak. Semmi érzelem, csak szexpartnerek vagyunk. Bár…

- Ruki nem ilyen! – csattan fel a basszeros.

- Kezdem az elején. Rukit már évek óta ismerem, és barátok vagyunk. Még régen mindketten a padlón voltunk. Őt akkor hagyta el a barátnője és leültünk inni. Ahogy kell, az alkohol segített Rukinak, és rám mászott. Nem utasítottam vissza – kezdem.

- Erre a részre nem vagyok kíváncsi – vág közbe Reita.

- Egy remek estét töltöttünk el együtt. Mindketten emlékeztünk rá és megállapodtunk, hogy milyen jó volt és ezt máskor is meglehetne ismételni. Így, azóta, ha úgy jönnek össze a dolgok, lefekszünk egymással. Abban is megegyeztünk, hogy ha valamelyikünk összejön valakivel, akkor nem járunk össze. Ennyire azért tiszteljük a másikat és annak az érzéseit. Ezt nem lehet szakításnak nevezni, mert soha nem jártunk és egyikünk fejében sem fordult meg. Ha együtt is töltünk egy éjszakát, akkor sem azért, mert szerelmesek vagyunk egymásba, hanem mert szükségünk van a kielégülésre, és mert megkívánjuk a másik testét.

Döbbenetében a száját is elfelejti becsukni, még jó, hogy már elszívta a cigijét. Látványosan fehéredik el, majd mikor felfogja mi van, azonnal a fejébe száll a vér.

- Mi van? – nyögi.

- Jól hallottad. A chibi és én csak szexpartnerek vagyunk. Természetesen elsősorban barátok.

- Akkor is vissza kell adnod neki a ruháit – tereli a témát.

- Igaz, viszont én nem vihetem neki oda.

- Miért nem? – néz bambán.

- Ha én adom oda neki, és vele van Hiroto, szerinted mit fog gondolni a srác? Pont azt, amit te. Nem tehetem ezt Rukival, nem akarom tönkre tenni a boldogságát. Megtennéd, hogy te viszed vissza neki őket?

- Ja – nyögi.

Nekem se kell több, egy szatyorral a kézben eltűnök a szobámban és kipakolom a szekrényt. Két szatyor telik meg a különféle ruhaneműkkel. Mosás közben láttam egyet-egyet, de nem emlékeztem, hogy ennyit hagyott itt. Mikor is volt? Talán tavaly, mikor visszajöttem, ő meg átjött, mert elhagyta a csaja. Elsírta a bánatát, aztán szabályosan letámadott. Akkor és ott az kellett neki. Mire visszamegyek a nappaliba, Akira megint füstöl és a sörét issza.

Reita pov:

Leszakad az ég. Ez még nem lenne elég, de ma találkoznék Kamijoval. Most menjek, ne menjek? A fene essen bele, megyek, ha már megígértem. Csak nem fog egy kis eső eltántorítani. Kocsiba nem merek ülni az utak állapota miatt. És milyen jól teszem. Három balesetet látok, mire megérkezem az énekes lakásához. A kapu nem működik, így nyitva van, simán be tudok menni. Micsoda rendszer… mondjuk, érthető, be van ázva. Felcuppogok a megfelelő emeletre és kopogok. Az ajtó kitárul, engem megcsap a jó meleg. Eddig észre se vettem, hogy fázom.

Közli a tényeket, hogy nem vagyok normális, aztán lehámozom magamról teljesen átázott cipőmet.

Elküld fürdeni, kapok szép tiszta száraz törülközőt is. Nagyon jólesik a meleg víz. Tényleg rendesen átfagytam, észre se vettem, de még az alsógatyám is vizes.

Szárazra dörgölöm magam. De vizes cuccaim nem vehetem vissza. Kicammogok derékra kötött törülközőben a konyhaajtóig. A választ megkapom, mehetek a szekrényhez.

Kinyitom az elsőt és akasztóra aggatott kabátok tömkelege akar rám esni. Visszaszuszakolom az ajtót. A következőbe végre pólókat találok polcra rendezve. Találomra benyúlok egyért és kihúzom. Furcsa, ismerős a mintája. Magam elé emelem, ez kicsi. Olyan mintha… mintha Chibi pólója lenne. A következő is nagyon ismerős. Mit keres itt Ruki cucca? Engem itt át vernek és a markukban jót röhögnek, hogy a nagy Reitát is sikerült behálózni? Vagy mi van? Úgy felhúzom magam, hogy nem érdekel, visszasietek a fürdőbe magamra kapkodom átázott cuccom és már meg sem állok, a bejárati ajtónál is csak azért vesztegetek el pár percet, hogy bele bújjak cipőmbe. Hangosan csattan mögöttem az ajtó. Nem érdekel, ha minden szomszéd hallja.

Velem ne szórakozzon senki. Nem vagyok báb. Nekem is vannak érzéseim. Kurvára nem vicces ezt játszani.

-Hé, mi van? – ragadja meg a karom Kamijo, mikor épp fordulnék rá a hazafelé vezető útra. Vissza akar vinni a lakásba. Nem megyek, velem nem kell szórakozni, nem vagyok ennyire hiszékeny! Én itt akartam valamit, talán. Utálom, ha átvernek. Hiába makacskodom, azért a hideg engem is elgyengít, simán visszarángat. A liftben még a fogaim kocogása is hallatszik.

Még, hogy Ruki után ő is kinyír, ha megfázom, nem kell tettetni itt a törődést. Morgok jobbra-balra, de nem hatja meg.

Tüntetően elfordulok tőle, nem akarom látni azt az önelégült fejét.

A lakásban lerángatja rólam farmerkabátom és belököd a szobájába. Rám parancsol, hogy öltözzek át. Aztán törülközővel tér vissza, azt hiszi kis törődéssel visszaédesget? Hát egy frászt. Ellököm segítő kezét. Magam akarom csinálni. Végre magamra hagy. De ez se sokkal jobb, felöltözöm pár nem Ruki méretű cuccba. De hogy az fehérnemű fiókban is találjak Rukihoz tartozó göncöt. Erre a zoknira még emlékszem is, mert Kaitól kapta egy vicc folyamán.

Mikor visszatér az a beképzelt dög, a tárgyra térek.

Meglepetten konstatálja a leleplező bizonyítékaimat.

-Te most szórakozol? – mérgesen mordulok fel.

Persze tagadja, hogy azt tenné. Ami a legjobban fáj, hogy nem olyan rég tette ugyan ezt velem egy nőnemű lény, nem vártam volna ezt pont tőle, aki kisegített a bajból. Most vissza akar taszítani abba a sötétségbe?

Gondolataimból szó szerint kirángat a nappaliba. Lenyom a fotelba.

Miért is olyan fontos nekem az, hogy itt vannak Ruki ruhái? Talán, mert alig pár napja vallottam meg magamnak, hogy itt több van, mint haveri összejárások… a francba. Rágyújtok és duzzogva szívom tüdőgyilkosom. Kit érdekel, hogy féltékenykedem egy olyan esetben, amikor még csak nincs is jogom rá.

Tagadok mindent. Nem lehetek féltékeny!

Szerencsére a téma terelődik. Ruki túlpörgöttsége miatt kicsit kevés idő jut aludni. Ismeri Rukit… persze, hogy ismeri, ha itt van a ruhája, akkor valószínűleg igen behatóan ismeri. Ez fáj.

Sört hoz. Belőlem meg kirobban minden hirtelen. Nem akarom, hogy rossz legyen annak a kis gitárosnak főleg, hogy Saga mostanában olyan boldog, mert végre lehet dolgozni vele.

Kezdem elveszíteni a fonalat, ha nem Rukival kavar, és itt vannak Chibi cuccai, akkor mi a jó élet folyik itt? Milyen kapcsolata van a pacsirtával, hogy így ismeri?

Szexpartnerek. Döbbenetem csak nőtőn nő. Érdekes dolgokat hoz a sors. Nem néztem volna ki Rukiból ezt. Hisz mindig is érzelmes volt. Inkább az érzelmei vezérelték. Akkor ezért viseli olyan jól a szakításait, mert Kamijo segít neki. Összeszedi az itt maradt ingóságokat, addig van időm agyalni.

-Ezt jól elcseszted – morgom a sörös dobozomnak – Nyíltan lelepleződtél, eszed is lehetne – morgom és fülelek. Lassan végez. Rágyújtok még egy szálra. Ezt meg kell emésztenem. Ruki kívül belül ismeri azt a krapekot, aki nekem kell. Bár nem is biztos, hogy így annyira jó ötlet. Hisz mondhatni, egy bandatag exéről van szó. Ha jól emlékszem, ebből bajok is voltak anno. Most nem akarok ilyen miatt fennakadásokat. Mit kéne tennem?

Megjelenik két szatyorra való ruhával.

-Remek – morgom.

-Csak ennyi volt – von vállat.

-Akkor majd megkapja.

Vacsora végére a vihar is alább hagy. Mégse enged haza ilyen időben.

-Itt alszol, nincs apelláta, nem fázol meg nekem. Ha haza mész, akkor nem szárítkozol meg rendesen – mintha az anyámat hallanám.

Végül maradok. Még egyszer elküld fürdeni és megágyaz nekem a kanapén.

Reggel komásan kelek, a kanapén elaludtam a nyakam. Jó lesz így próbára menni. Jeszus lehet elaludtam.

-Francba – majdnem leesek a fekvő alkalmatosságomról.

A konyha még üres mikor kitalálok oda. Kávé, kávé, hol van a kávé? Házigazdám még nagyban durmol. Nem voltam elégszer itt, hogy tudjam, mi hol van.

Nagy nehezen megtalálom az éltető nedű előállításához szükséges eszközöket és lefőzök egy jó feketét. Az illatokra kicsapódik a hálószobaajtaja is.

-Reggelt – motyogja egy bedagadt szemű valami elcsoszogva mellettem.

-Te se vagy valami szép látvány reggel – jegyzem meg immár alkalmi bögrém felett gőzölve.

-Nekem sercegsz kis WC kefe? - vág vissza. Beletúrok kócos üstökömbe. Hát igen, lehet, megirigyelné a pucoló eszköz kinézetemet.

Lassan összekészülődünk, a ruháim is már megszáradtak, úgyhogy nyugodt szívvel visszavehetem őket.

-Szép napot – köszönök el félszegen. Mosolyogva búcsúzik.

Bent nem érdekel senki és semmi, hiába érek be utolsóként, dühösen trappolok Ruki táskájához és nyomom bele a két hatalmas zacskó ruhát.

-Mi ez? – kérdezi a terrorizált táskáját védve az énekes.

-A ruhád.

-Honnan? – pislog nagyokat – hol találtad meg őket? – vidul fel mikor kikandikál az egyikből egy nagyon régi pólója.

-Na vajon – horkanok fel.

-Oh – világosodik meg és belegyömöszöli abba a szerencsétlen táskába – kösz hogy visszahoztad – mosolyog rám. Mordulok kettőt és inkább a basszusgitárom felé fordítom a figyelmem. Jobban érdekel ez most, mint, hogy látszódjon rajtam bármi is. Még hogy én féltékeny. Egy frászkarikát!

Egész nap pufogok, a többiek nem nagyon akaródznak hozzám szólni.

Otthon se jobb a helyzet, alig csukom be magam mögött az ajtót, rájövök, hogy kupi van. Rendet kéne rakni. Nagy nehezen neki durálom magam.

Épp pár koszos zoknira vadászok, mikor nyílik az ajtó. Ki jöhetett ide?

Felnézek, és a sarkamra ülve bámulok Sakurára.

-Szia – nyögöm ki nagy nehezen.

-Francba – levetődik a kanapéra.

-Neked is szép napot – mordulok.

-Nem érdekelnek a hülyeségeid – kapja fel a fejét, dühösen toppant egyet – Terhes vagyok tőled – jelenti ki, nekem meg valahol a pincében kell keresni az államat.

-Aha – nyögöm ki nagy nehezen.

-Csak így simán „Aha”? Nem vállalod a felelőséget, hogy fel csináltál?

-Álljam az abortuszt?

-Mi van? – felpattan és elém áll – Nem vetetem el! Ne is álmodj róla!!!! – végén már üvölt.

-Oké, akkor mit akarsz? – nyögöm ki nagy nehezen és nézem, ahogy fujtatva áll és régebben szépnek tartott arcát eltorzítja a düh.

-Vállald a felelősséget! – vágja ki egyszerűen.

Ha kérdezik, felelősség teljeses embernek tartom-e magam, aki mindig vállalja a hibáiért és teteiért a felelősséget.

Ezzel el is intézte a dolgokat.

Itt ülök a nappali sarkában és bámulom, ahogy felhozza a cuccait, visszaköltözik a hálószobámba, kipakolja onnan a kanapéra a ruháimat, az ágyneműmet és sértetten bevonul. Terhes? De hát mikor, hogy, miért? Mindig védekeztünk, igyekeztem nem hibát véteni, és már jó egy hónapja nem is volt köztünk semmi. Akkor ezt most hogy?

Jó hogy haza jött, de ezzel csak azt érte el, hogy összezavarodjak, nincs békém, otthon, nincs békém a munka helyen, és nincs békém a világba, egyetlen béke csak Kamijonál talál meg, ahogy leülök a nappaliban nála és hallgatom, ahogy mesél, minden olyan egyszerűnek tűnik, pedig dehogy az.

A dolgozószobámba viszek be minden értékesebb dolgot, ami fontos lehet, és Sakura felhasználhatja ellenem, esetleg eladhatja, hogy jó pénzt csináljon belőle. Munka után nincs kedvem haza menni, és nézni Sakura savanyu képét, ahogy morog, hogy szanaszét hagytam a ruháimat, hogy kosz van, és hogy már megint enni kell adni nekem. Inkább Kamijohoz megyek beszélgetni, ott el tudok lazulni, kellemes a hangulat, nincsenek elvárások, és még csak az se baj, ha hangosan büfögök a sörtől, mint ami, illendő lenne.