2014. február 11., kedd

Se veled se nélküled 11. fejezet



Kamijo pov:

Mióta rosszul lettem a próbán a srácok nagyon aggódnak, hiába nyugtatom őket, hogy jól vagyok. Főleg Yuki nem hisz nekem. Többször nálam alszik, csoda, hogy a felesége nem kezd kombinálni. Próbálom lekötni magam, ami olyan jól megy, hogy megint nem alszom és a munkán kívül nem is csinálok mást. Az se tett jót romokban lévő lelki világomnak, hogy Yuki mindennek elmondta Reit, egy jó szava nem volt róla. Ez érthető. Hiába tudom, hogy Yuki szavaival élve: ”Nem ér annyit, hogy tönkre tedd magad miatta”, de a történtek ellenére még mindig szeretem őt. Várom, hogy felhívjon, és visszajöjjön hozzám, de nem hiszem, hogy így lesz. Ez mindennél jobban fáj. A fájdalom és a magány felemészt. Kevesen tudják, de nagyon magányos vagyok. Nem szeretek egyedül lenni. Eddig nem érdekelt, mert a fiúknak szüksége volt rám. Csak az érdekelt, hogy ők boldogok legyenek. De most, jó rájuk támaszkodni. Van azonban amin nem segíthetnek. Itt vannak velem, vigyáznak rám, de mégis egyedül vagyok.
Yuki a mai estét is itt szándékozik tölteni. Szükségem van a társaságára. Nem vagyok annyira egyedül.
Lerogyok a kanapéra és ölembe veszem a laptop-om, de dobosom elveszi tőlem.
- Ezt most felejted el. Elég volt a munkából – mondja ellentmondást nem tűrően.
- De… - kezdem.
- Kuss és igyál – ad a kezembe egy csésze szakét.
Leül a fotelba és koccintunk. Az erős pálinka marja a torkom.
- Már megint túlhajtod magad – jegyzi meg.
- Ne kezd megint! – mordulok rá.
- Nem kezdem, csak aggódom érted, te hülye. Miért csinálod ezt? De őszintén. Miért kérdezi, ha tudja a választ?
- Látszik rajtad, hogy szenvedsz. Hagyd, hogy segítsünk – kérlel.
- Nem tudtok, senki nem tud! Kell egy kis idő, de talpra állok. Miért mondjam el, hogy mi bajom, mikor úgyis tudod? Mondjam el, hogy mennyire kínoz a magány? Hogy milyen érzés mikor ti a boldog életetekről meséltek, és én hazajövök a sivár magánéletembe és nem vár rám senki? Akár hiszed, akár nem csak azt akarom, hogy valaki szeressen és várjon rám, hogy legyen valami jó az életemben! – fakadok ki.
Yuki lesüti a szemét, nem tud mit mondani. Erre nem is lehet. Gyors egymásutánban döntöm magamba a szakét. Egyre ködösebb az agyam, végre elmúlik a fájdalom. Dobosom nem iszik sokat, tudja, nekem nagyobb szükségem van az alkohol jótékony hatására, mint neki. Elfogy az üveg rizspálinka, mikor Yuki elmegy a mosdóba. Lassan ideje aludni. Az utóbbi időben csak altatóval tudok aludni pár órát. Most is előszedek egy tablettát, amit az utolsó korty alkohollal öblítek le.
- Mit vettél be? – kérdi holt sápadtan Yuki.
- Altatót. Miért? - nézek rá kábán.
Amit felfogok, hogy felránt, és a fürdőbe taszigál. A WC-hez lök, oda fordít, és izomból gyomron vág. Kétrét görnyedek, térdem nagyot koppan a csempén, miközben kiadok magamból mindent.
- Elment az eszed? – krákogom.
- Neked biztos. Tudod milyen az altató és a pia hatása? – dühöng.
- Na és? – vonom meg a vállam.
- Barom. Nem magadnak ártasz a legjobban ezzel a viselkedéssel, hanem nekünk! Önző vagy, mert csak magadra gondolsz. Szerinted nekünk milyen érzés téged így látni? Nagyon szar, ezt elhiheted. Szerinted megoldasz azzal bármit is, ha meghalsz? Már elvesztetem egy barátomat, nem akarok még egyet. Szükségünk van rád, mint barátra, nagytestvére és utolsó sorban énekesre. Ha téged is el kéne temetnünk, a Versailles veled szállna a sírba. Azzal aláírnád a banda halálos ítéletét. Nem hagyhatsz cserben sem minket, sem a rajongókat.
Amint befejezi, lerángatja a ruháimat és a tus alá lök és megengedi a hideg vizet. Próbálok menekülni, nem enged, erősebb nálam. Sikerül kijózanodnom annyira, hogy felfogjam, igaza van. Kész, eddig bírom. Elzárja a csapot és magamhoz ölelem. Arcomat a nyakába fúrom, és néma zokogásba kezdek. Így engedek utat fájdalmamnak. Yuki átölel és magához szorít. Úgy kapaszkodom belé, mintha az életem függne tőle. Ez így van. Ha nem lenne, és a többiek sem, nem tudom mi lenne velem. Csak arra eszmélek, hogy az ágyamban vagyok, Yuki a szélén ül, és a hátam simogatja. Arcomat a párnába fúrom és álomba sírom magam.

Yuki pov:

Kamijo megint kezdi. Már napok óta nem aludt, a szemei vörösek és olyan mintha behúztak volna neki. Ha megint összeesik, megölök valakit. Nem eszik, csak dönti magába a kávét és az energiaitalt. Csoda, hogy nem kap szívrohamot. Nem akarom így látni őt. A többiek is aggódnak, de nem hallgat rájuk. Ezúttal nem várom meg, hogy Kamijo rosszul legyen. Bocs haver, de érted teszem. Lerázom a srácokat és lerohanok a parkolóba a motoromért. Most megy mindenki ebédelni, ezúttal elkapom a basszerost. Percek alatt elérek a PS-hez, leparkolok és már megyek is. A portás meg se próbál megállítani. Jön velem szembe pár zenész, de ijedten a lapulnak a falhoz. Meg sem állok a Gazette terméig. Kopogás nélkül rontok be. Csak Reita van itt. Végre! Nem néz fel, csak pengeti a húrokat.
- Reita! – figyelmeztető kiáltásomra végre felfigyel, de csak egy pillanatra néz fel.
Elpattan a húr bennem. Felrántom a székről és mondom a magamét.
- Észnél vagy te? Belegondolsz abba, hogy mit csinálsz? Hogy mit tettél? – förmedek rá.
- Mi van? – pislog nagyot.
Eldobom az agyam! Most tetteti, hogy ilyen hülye?
- Van fogalmad mi van Kamijoval? Mert szerintem nincs. Két hete alig alszik, nem eszik, olyan, mint egy élőholt. Pár napja a próbán esett össze miattad! Nem kellett volna hagynom, hogy a közelébe menj. Jobb lett volna, ha maradsz a seggeden. Jó élete volt, amíg te meg nem jelentél és tönkre nem tetted. Nem érsz annyit, hogy ennyit szenvedjen miattad. Mert igenis szenved. Egy utolsó rohadék vagy, mert az ezt teszed vele, az ember nem teszi ezt, azzal, akit szeret – szinte ordítok vele.
Nem tagad, nem próbálja védeni magát. Hallgatását beleegyezésnek veszem, amivel még jobban felbassza az agyam.
- Rám nézz, ha hozzád beszélek! – üvöltöm a képébe és durván magam felé fordítom az arcát.
Döbbenetemben elakad a nyelvem hegyén lévő szitokáradat. A basszeros szeme tompa, üres, egyetlen dolog, amit látok benne, a beletörődöttség és a fájdalom egyvelege. Szorításom enyhül pólóján.
- Elmondtad, amit akartál? – kérdi tompa, élettelen hangon.
Ellépek előle.
- Igen – és otthagyom.
Zakatol az agyam, ahogy megyek kifelé. Nem csak Kamijo, de a basszeros is ki van készülve. Szívem szerint elmondanék mindent énekesemnek, de nem tehetem, már így is megszegtem az ígéretemet. Ha most szólnék neki, csak rontanék a már így is katasztrofális helyzeten.

Reita pov:

Menekülök otthonról és a srácok elől. Még Kaihoz se mehetek át, hogy ott keressek vigaszt, így marad a próbaterem és a zene.
Ma éppen Ruki nem tart próbát, így végre egyedül lehetek. Sajnos nem élvezhetem sokáig a nyugodalmat. Beront a terembe egy igen morcos Yuki. Próbálom a nemtörődöm Reitát mutatni, amivel úgy felhúzom, hogy felnyom a falra. Elhord mindennek. Nem tudtam, hogy ennyi fájdalmat okoztam. Tényleg egy szörnyeteg vagyok. A francba, ezt tényleg ennyire elcsesztem? Tényleg az én hibám volt. Mindent csak elrontok. Van még értelme így élni?
Nem nézek a szemébe. Ezzel még jobban felhúzom, és maga felé fordít.
- Elmondtál mindent, amit akartál? – préselem ki magamból.
Megdöbben egy kicsit, de elenged. Amilyen viharosan jött, olyan viharosan távozik.
Itt hagy a nyomasztó gondolataimmal. Kamijo elájult a próbán és ez az én hibám.
Yukinak igaza van. Van értelme így élni tovább? Csak a srácok miatt kell folytatni, ennyivel tartozom nekik és a rajongóknak.
Sakura is ilyen volt, először érdekes voltam, mert volt pénzem és sokszor hívtam ingyen piálni, aztán jöttek a haverok, még több buli. Az esti részeges egymásnak esések. Sokszor féltem, hogy véletlenül nem védekeztünk, de meg nyugtatott, hogy szed antibébi bogyókat, még se voltam elég biztos, így mindig magamnál hordtam egy gumit, ha bárhol valami extrém helyzetben akarna, vagy én akarnék valamit. Aztán persze én lenyugodtam, jöttek a nagyobb turnék, sok időt töltöttem távol tőle, elmaradtak az esti bulik, mert sok volt a meló, Sakura mégis maradt, hiába esett haza részegen, akkor még kellettem neki. Mára már neki sem, lecserélt egy nyegle, modortalan, illetlen alakra. Mégis ott az a gyerek, már nem tudom, hogy tényleg az enyém-e, mert nagyon sok idő el telt szerintem ahhoz, hogy tőlem legyen.
A konklúziót csak nagy sokára tudom levonni, kit érdekel Suzuki Akira? Akkor maradok Reita. Akirával csak problémák vannak.
- Oh, Rei, már bent vagy? – köszön rám Kai.
- Mért?
- Ezek szerint nem tudod, milyen nap van – mosolyog töretlenül.
Vajon a gondolatok egész éjjel fent tartottak?
- Lehet – vonok vállat – Akkor, ha a többiek jönnek, kezdünk?
Megvárom, míg bólint és kilibbenek egy kávéért.

Kamijo pov:

Reggel viszonylag normális hangulatban és aurával érkezem meg. Már nem akar mindenki azonnal halálra rémülni, ha meglát. Utolsónak érkezem a próbára. A fiúk egy pillanatra megmerevednek, de mikor meglátják, a mosolyszerű grimaszomat megnyugszanak.
- Sziasztok – ütök meg egy kedvesnek szánt hangot.
- Szia, végre normálisnak tűnsz – néz végig rajtam Teru.
- Fogjuk rá. Tegnap Yukitól kaptam egy fejmosást – biccentek a dobos felé.
- Mi a baj? – jön ide a másik gitáros.
- Hosszú, a lényeg, hogy szakítottunk Reitával.
- Mi? – kerekedik ki Hizaki szeme.
- Kérdezzétek Yukit, nem akarom még egyszer elmondani – zárom le a témát és a mikrofonomért nyúlok.
Kezdenénk a próbát, mikor megjelenik a főnökasszony.
- Srácok, híreim vannak – lobogtat meg egy mappát.
- Mit csináltunk? – sóhajt dobosom.
- Semmit, csak fogtok. Holnap után indultok egy turnéra országszerte – mosolyog Masako.
- Remek – lelkesül Teru.
- Menjetek haza pakolni, az útitervet, majd itt megkapjátok. Holnap után reggel hatra legyetek itt, mert korán indulunk – kapjuk az utasításokat.
- Rendben – teszem le a mikrofont.
Még váltunk pár szót és megyünk haza. Otthon előszedem az utazóbőröndöm és már most összepakolok. Jobb előbb túlesni rajta. Pár óra alatt végzek, már csak pár apróság van hátra. Lemegyek a földszintre, hogy beszéljek a házmesterrel. Viszonylag jóba vagyunk.
- Igen? – nyit ajtót.
- Üdv. Az a helyzet, hogy el kell mennem 2-3 hónapra, a lakbért csekkben postázom majd.
- Rendben, köszönöm, hogy szólt.
- Viszlát – és már megyek is.
Ez gyors volt. Már csak Lizával kell beszélnem, hogy a mostani számláimat fizesse ki, meg párszor nézzen rá a lakásra.

Álmosan ácsorgunk és várjuk az indulást. Még egy utolsó cigi és mehetünk. Elfoglaljuk a helyünket és indulunk. Holnap lesz egy fellépésünk, és ha jól tudom, majdnem estig meg sem érkezünk. Addig van idő aludni.
Túl vagyunk pár koncerten, végre van egy kis pihenés az utazás előtt. A hotelszobában ülök, a többiek elmentek valahova. Kíváncsi vagyok, mi van Reitával, de ha felhívom, tuti nem veszi fel. Így inkább Rukit hívom. Remélem nem zavarom. Nem kell sokat várnom.
- Szia, mi van veled? – kérdi azonnal – jól eltűntél már megint – morog.
- Bocs, nem szóltam, hogy turnézni megyünk?
- Az kimaradt.
- Akkor most mondom. Körbe járjuk az országot és 15 fellépésünk lesz.
- Remek! Négyen vagytok, vagy tudtatok szerezni egy basszerost?
- Négyen vagyunk. Majd mesélek. Veletek mi van?
- Nem sok. De munka bőven van. Jobban haladnánk, ha Reita nem lenne ilyen.
- Milyen? – ijedek meg.
Nem tudom mi lehet vele, és nagyon ki volt készülve, mikor kitettem. Remélem, nem csinál hülyeséget.
- Folyamatosan morog, nem lehet vele beszélni. A beszólásai egyre keményebbek, Kait majdnem megríkatta. Valami nagyon nem stimmel vele. Mostanában jóba vagytok, neked nem mondott semmit?
 - Nem, semmit.
- Bocs, mennem kell, mert Kai itt integet, hogy folytassuk a próbát. Majd beszélünk.
- Ja – bontom a vonalat.
Sejtem mi van, de már nem merek semmire következtetni, mert biztos tévedek. Eldőlök az ágyon és a plafont tanulmányozom. Lehet, hogy miattam van ez, de nem teljesen. Ami a morgását illeti, azt otthonról viszi, én csak olaj voltam a tűzre.
A turné kisebb-nagyobb nehézségektől eltekintve hatalmas buli volt. Ami megnehezítette a dolgunkat az az volt, mikor a busz lerobban az országút kellős közepén. Máskor meg a saját segítőink szívattak meg. Ami kicsit irritált, hogy a fiúk, főleg Yuki minden mozdulatomat figyelte. Mintha attól félne, hogy valami hülyeséget csinálok. Dobosom kínosan ügyelt arra, hogy bármi történik, de a Gazette vagy Reita ne kerüljön szóba. Teru egyszer valahogy megemlítette őket, Yuki azzal a lendülettel tarkón csapta. Gitárosom védelmére keltem, de a szívem mélyét felszakadt jó pár seb. Yuki mindent látó szemét ez nem kerülte el, szóval onnantól Teru nagyon meghúzta magát. Próbáltam jópofát vágni a dolgokhoz, de nem ment. Nagyon nem.
Ezen agyalok, miközben a hotelszoba plafonját bámulom, és álmatlanul forgolódok.
- Reita – suttogom elcsukló hangon.
- Miért nem alszol? – ül fel Yuki.
- Ezt én is kérdezhetném.
Morogva kikászálódik az ágyából, és mellém ül.
- Számtalanszor mondtam, de ne szenvedj miatta, nem érdemli meg.
- Tudom.
- Miért nem hagyod, hogy segítsünk?
- Mert nem tudok. Nekem kell megoldanom.
- Én is ezt mondtam, mikor zátonyra futott a házasságom, de te nem tágítottál, és helyre hoztad. Akkor miért nem hagyod, hogy segítsek?
- Mert nem tudsz. Ezt már nem lehet helyre hozni – erőltetek egy mosolyt, és végig simítok aggodalmas arcán – Köszönöm.
Hátat fordítok neki. Nem akarok erről többet beszélni. Végre sikerült valamennyire elnyomnom a fájdalmat, de ha Yuki tovább faggat, többet árt, mint segít. Lemondóan sóhajt és visszamegy a saját ágyába. Összegömbölyödök és próbálom visszatartani könnyeimet, több-kevesebb sikerrel.


12 megjegyzés:

  1. hát jó depis rész lett ,de így jár az ember ha nem beszél a gondjairól. Legalább annak akihez menekül ezek elől .Remélem láttok fényt az alagút végén :)

    VálaszTörlés
  2. Fény az lesz, csak ne dudáljon XD (bocsi nem tudtam kihagyni)
    De komolyra fordítva a szót, lesz fény, csak kell egy kis segítség, hogy meglássák.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a történet :) Nehéz szavakba önteni milyen érzéseket kelt bennem a történet :) Nagyon várom már a folytatást ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem sikerül majd megfogalmaznod a véleményed és az érzéseidet. Kíváncsivá tettél véleményedre, érzéseidre :) Oszd majd meg velünk :)
      Köszi hogy olvasod a történetet, remélem tudunk majd még meglepetést okozni.

      Törlés
  4. Hogy is fogalmazzam meg. Az biztos, hogy mikor olvasom teljesen csend kell, hogy legyen körülöttem mert szeretek belemélyedni a történetbe és ez sikerült is így teljesen át tudtam érezni mindkettőjük helyzetét főleg, amiért Reita itteni helyzete nagyon is ismerős. Olyan fordulatok vannak benne amikre kicsit sem számítok ettől olyan jó az egész nem lesz unalmas és lapos... :) Nem lehet elégszer újra olvasni már nagyon várom a következő részt. Mindegy, hogy depi end vagy happy end lesz mert mindenképpen imádni fogom hisz már most is a kedvenc történeteim közé tartozik ^^

    VálaszTörlés
  5. Szia! Nekem nagyon tetszik ez a történet. Nem a szokványos szerelmi történet, ahol majdnem mindig tudni lehet előre hogy mi is fog történni, nekem is pont az tetszik, hogy fordulatos. Nekem Reita egy kicsit szerencsétlen, jobban kiállhatna magáért, főleg azzal a riheronggyal szemben. Elszorult a szívem, amikor Kamijo kirakta a szűrét, nagyon sajnáltam ezt a félreértést. Remélem hamarosan rendeződni fognak a sorok és megint egymáséi lesznek. Sajna én reménytelenül romantikus vagyok és happy end függő is egyben. :) Nagyon köszönöm ezt a nagyon jó történetet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát hogy mi lesz a vége méééég nagyon messze van (és megsúgom még én se tudom hol lesz vége a dolognak XD )
      Hogy rendeződnek e a dolgok... hát peeeerszeee (^.^) Majd előbb-utóbb, de persze még jó pár apróság közbe jön, meg hát az emberek általában elbeszélnek egymás mellett (erre nagyon jó példa Neji meg én... Mikor sztorit beszéltünk meg és elbeszéltünk egymás mellet naaagyon sokáig - fél évig, évig.... )
      Lesz még pár apró szöszmösz ami bele zavar a képbe, és meg kell mondjam az őszintét elegünk volt a csöpögős love sztorikból, egy élet szagút szeretünk volna és megszületett ez a gyöngyszem.
      Jelenleg a suli elhavazott picit, szóval nem tudom hogyan lesz majd friss... igyekszek pótolni hiányosságaimat mert tartozom Nejinek is :)
      Örülök hogy tetszik a sztori!
      Jó érzés hogy van más is aki olvassa nem csak mi (írók) (^.-)

      Törlés
  6. Sziasztok!
    Köszönöm, hogy írtok és szeretitek a sztorit! ^.^ Yaminak mindenben igaza van. Én inkább a reális és az élet szagú történeteit szeretem, mert azt jobban a magaménak, hozzám közel állónak érzem. Mivel az élet nem habost torta és ezt szeretnénk visszaadni több-kevesebb sikerrel (ezt döntések el ti XD ).
    A suli sajna mindkettőnkben közbe szólt, de ettől függetlenül remélem, hogy tudunk írni és meglepni titeket újabb és újabb fejezetekkel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak jussunk el odáig XD
      Ha már végre kimásztam a gödörből és végre tudok újra írni XD

      Törlés
  7. Jó lenne befejezni. Mennyi ideje írjuk? közel 2 éve? XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne az időt nézd hanem a minőséget, ha akarjuk befejezhetjük korábban is, de akkor nem lesz minőségi... és vagyok elég sznob a minőségi munkához (^.^)

      Törlés
  8. Nem csak te. Túl jó a sztori, hogy összecsapott vacak legyen a vége (amit már amúgyis megbeszéltünk).

    VálaszTörlés